„Mennyi ember és mennyi különböző szín! Konzervatívok és haladók. Régi nemes formákon csüngők és új formák felé álmodók. Mennyi különböző életfedél alól ment be ez a huszonnyolc ember a vécsi várkastély kapuján, hogy egy közös célon át egymásnak kezet nyújtson.”
Az Erdélyi Helikon Antológiája elé írt tanulmányból
- december 25-én született Gerendkeresztúron. Középiskolai tanulmányait a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban végezte, majd Kolozsváron bölcsészeti tanulmányokat kezdett, ám az első világháborúban teljesítendő katonai szolgálata miatt ez félbeszakadt.
Miután visszatért a háborúból az Erdélyi Szemle, a Pásztortűz, az Ellenzék és a Keleti Újság hasábjain jelentetett meg verseket, novellákat. 1930-ban jelent meg a Történet a férfiről című novelláskötete. Kritikusként rendszeresen jelentkezett könyvismertetőkkel, irodalom- és színikritikai cikkekkel, esszékkel. Ezek gyűjteménye jelent meg 1941-ben Az irodalom útján című kötetben. 1926-tól az Erdélyi Szépmíves Céh lektoraként, valamint az Erdélyi Helikon szerkesztőjeként dolgozott. Neki köszönhető, hogy a céh és a folyóirathoz köthető dokumentumokból sok fennmaradt. Szerkesztői tevékenységében nagy segítségére volt felesége, Kádár Ilus, Kádár Imre író testvére. A szerkesztőség sokáig Kovácsék házában működött.
Szerkesztői munkásságának nagy eredménye Az Erdélyi Helikon íróinak antológiája, valamint a Séta bölcsőhelyem körül című kötet, melyben tizenegy szerző vall a szülőföldjéről egy-egy írásban.
Már az első helikoni találkozóra is kapott meghívót, viszont csak 1927-től vett részt a összejöveteleken. Az írói közösségen belül nézeteltérései is voltak. Egyes szerzők (köztük Berde Mária és Tabéry Géza) köteteik kiadásának elutasítását a Szépmíves Céh részéről méltatlannak találták. Ez vezetett egy másik irodalmi csoportosulás – az Erdélyi Magyar Írók Rendje – megalapításához.
A második világháború idején az addig működő lapok megszűnnek, az irodalmi társaságok tevékenysége szünetel. Kovács László élete is bizonytalanná válik.
1950-ben Magyarországra telepedett át, Az Út majd a Reformátusok Lapja szerkesztőjeként dolgozott. Lefordította Goethe Faustját, de sajnos a kézirat megsemmisült.
- július 2-án hunyt el Budapesten.
„Szembenéztek egymással, ők, akiket világfelfogások, életnézetek, vallások, öröklött adottságok, a legkülönbözőbb életpályák tartottak távol, vagy vittek el egymástól. De élt bennük az a férfiassá érett nagy ifjú hit: ha a közös gondokat és közös szeretetet magukkal viszik, találkozniok kell a közös munkában és közös alkotásban. így szembe nézhetett egymással bal és jobb, amely ma ellenséges táborokra osztja az emberiséget, és kezet foghatott a népért való munkavállalásban.”
Vásárhelyi találkozó
Források:
Dávid Gyula (főszerk.): Romániai magyar irodalmi lexikon (3. kötet). Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, 1994.
Adamovits Sándor: A vécsi vár vendégei. Gyergyószentmiklós: F&F International Kiadó és Nyomda, 2005.
Kovács László: Vásárhelyi találkozó. In: Erdélyi Helikon 10. évf., 9. sz.
