A helikoni írócsoport A helikoni íróközösség 1926-ban jött létre, párhuzamosan a két évvel korábban megalapított Erdélyi Szépmíves Céh expanziójával.

Nem volt választott vezetősége, és nem hatóságilag bejegyzett szervezetként működött, tagjának azokat az írókat tekintették, akiket Kemény János, az évente megszervezett marosvécsi írói összejövetelek házigazdája, a többi kezdeményezőkkel egyeztetve meghívott kastélyába. 

Első meghívójában Kemény János „bensőséges írói csoportosulás”-nak nevezi a megalapítás előtt álló társaságot, a találkozó céljául pedig azt jelöli meg, „hogy irodalmi terveinket, szándékainkat megbeszéljük, és együttes, alapos tanácskozásban mintegy helyzetképet vegyünk fel az erdélyi irodalom mai állapotáról és jövő lehetőségeiről” – ez a személyes kapcsolatok elmélyítése mellett az irodalmi élet fejlődéséhez is hozzájárulhatott reményei szerint.
Az első találkozóra huszonnyolcan kaptak meghívót (Kemény János házigazdával együtt Áprily Lajos, Bartalis János, Bánffy Miklós, Bárd Oszkár, Berde Mária, Endre Károly, Franyó Zoltán, P. Gulácsy Irén, Gyallay Domokos, Hunyady Sándor, Kacsó Sándor, Kádár Imre, Kós Károly, Kuncz Aladár, Ligeti Ernő, Makkai Sándor, Molter Károly, Nagy Dániel, Nyirő József, Olosz Lajos, Reményik Sándor, Sipos Domokos, Szentimrei Jenő, Szombati-Szabó István, Tabéry Géza, Tamási Áron, Tompa László). Franyó Zoltán végül nem csatlakozott a társasághoz, és több ízben is vitatta az íróközösség értékszempontjait. Sipos Domokos sem lehetett jelen a találkozón betegség miatt, a társaság tagjává vált viszont az idősebb generációhoz tartozó Kovács Dezső. A helikoni írók névsora évről évre újabb szerzőkkel egészült ki, megszűnéséig 55-en fordultak meg a találkozókon, köztük Balázs Ferenc, Dsida Jenő, Jékely Zoltán, Karácsony Benő, Kiss Jenő, Markovits Rodion, Szabédi László, Szántó György, Szemlér Ferenc, Wass Albert. Mára a helikoni társaság tagjai a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom legreprezentatívabb szerzőinek számítanak.
Az első találkozón elfogadott nyilatkozat szövege a szervezett irodalmi élet igényét lebontva elsősorban a felekezeti, politikai és személyi elfogultságoktól mentes kritikai élet megteremtését szorgalmazza, saját könyvkiadó vállalat és folyóirat létesítését helyezi kilátásba (az Erdélyi Szépmíves Céh, illetve az Erdélyi Helikon folyóirat tölti majd be ezt a szerepet a további évtizedekben), felvállalja az erdélyi román, német és magyar irodalmak közötti közvetítést a fordításirodalom következetes megjelentetése által, fontosnak tartja a színjátszás támogatását, a már meglévő írótársaságokkal való együttműködést, illetve a kiemelkedő irodalmi munkák jutalmazását.

Balázs Imre József