„Hamuszín köntösét
veszi már a kulisszák mögött
a jövő.
Ijedtre tágult emberszemekben
megmered a ma:
az égre szürke-fehér-fekete
szivárvány kúszik fel szomorún.”
Fekete alkonyat
- július 10-én született Kolozsváron, Makkai Sándor lelkész (később püspök), író fiaként. Szülővárosában a Református Kollégiumba járt középiskolába, élénken érdeklődött a művészettörténet iránt. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron, Budapesten, majd Genfben és Bázelben végezte.
Első írása 1930-ban az Ifjú Erdély című ifjúsági folyóiratban jelent meg. A lap által rendezett diákolimpiáknak Makkai többszörös díjazottja volt, pályamunkái színvonalának köszönhetően a folyóirat munkatársa lett. 1935-ben Venczel Józseffel együtt indította el a Hitel című folyóiratot, melyben a gazdasági és kulturális témájú cikkek mellett szépirodalmi szövegek is megjelentek. 1935-ben vendégként tartott előadást a Kemény Zsigmond Társaság marosvásárhelyi ülésén.
1936-ban apja lemondott erdélyi püspöki tisztségéről, a család Debrecenbe költözött. Makkai László Budapestre ment, doktori címet szerzett, az Országos Széchenyi Könyvtárban kezdett dolgozni. Tanulmányaiban az erdélyi múlt hiteles, tárgyilagos szemléletű feltárására vállalkozott. Fontosabb írásait az Erdélyi Múzeum és a Hitel hasábjain, valamint az Erdélyi Tudományos Intézet évkönyveiben jelentették meg. Kutatásai hozzájárultak az erdélyi román társadalom történetének és az erdélyi nemzetiségi viszonyok kialakulásának feltárásához. Munkatársa volt a negyedévente Kolozsváron megjelenő Termés című irodalmi folyóiratnak.
1940-től az Erdélyi Tudományos Intézet tanára lett, majd 1942-től egyetemi magántanárként dolgozott. 1942-ben munkájának elismeréseként meghívást kapott Kemény Jánostól az utolsó Marosvécsen tartott helikoni találkozóra.
A második világháborút követően végleg elhagyta Erdélyt. 1945-től a budapesti Teleki Pál Tudományos Intézet munkatársa lett. Fontos egyházi szerepeket töltött be, többek között a sárospataki teológián egyháztörténelmet tanított, a Magyarországi Ökumenikus Bizottság főtitkára volt, az öttagú magyar küldöttség tagjaként részt vett 1948-ban az Egyházak Világtanácsa alakú ülésén. Az 1950-es években a párthatalom eltávolította egyházi szerepeiből, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa lett, később a debreceni egyetem egyháztörténeti tanszékének vezetőjévé nevezték ki. Kimagasló tudományos munkájának elismeréseként 1985-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották.
- december 1-jén hunyt el Budapesten.
„Ezt láthatjuk a magyar lírában napjainkig. Sok bánat, nagy fájdalmak, sötét kétségbeesés, s milyen kevés az olyan öröm, mely teljesen mentes lehetne a reménytelensége és az ősi hibák tudatának lidércnyomásától.”
A nemzeti önkritika nyomai újabb líránkban
Források:
Dávid Gyula (főszerk.): Romániai magyar irodalmi lexikon (3. kötet). Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, 1994.
Adamovits Sándor: A vécsi vár vendégei. Gyergyószentmiklós: F&F International Kiadó és Nyomda, 2005.
Szemlér Ferenc (s.a.r.): Az Erdélyi Helikon költői. Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, 1973.
Makkai László: A nemzeti önkritika nyomai újabb líránkban. In: Ifjú Erdély, X. évf., 3. sz.




