„A Duna menti küzdelmes sors sok mindenre megtanított minket.
Arra is, hogy írók háromféleképpen szerethetik hazájukat.
Először: ha dicsérik, más hazákat kisebbítvén. Szegényes mód ez, Istennek nem tetsző, véltem mindég.
Másodszor: ha megróják, ostorozzák, hogy fölszítsák parazsát a jobbra lángolásra. Fáradságos ez és háládatlan feladat, de pompás férfimunka.
Harmadszor: ha szűk látóköréből kiemelik, nemzeti sekélységében megfulladni nem hagyják, hanem a világ emlőin a legjobb népekkel együtt szoptatják. Ez utóbbi, a látszólag utópisztikus, az egyetlen gyakorlati hazaszeretet.”
Komor korunk derűje
- december 2-án született a mai Szerbia területén levő Óverbászon sváb családba. Tanulmányait a közeli Újverbászon kezdte meg, majd a kecskeméti református kollégiumban tanult. Érettségi után Budapesten német–magyar szakon tanult tovább. Az egyetemi évei alatt jelentek meg első szövegei folyóiratokban. Újságírói gyakorlaton vett részt Szarajevóban, majd nyugat-európai körutazásra ment. 1913-ban tanári diplomájának megszerzése után megpályázta a marosvásárhelyi református kollégium német–magyar szakos állását, több mint három évtizedet tanított itt megszakítás nélkül.
- december 31-én feleségül vette Marosi Zsófiát, aki mindent megtett, hogy Molter nyugodtan dolgozhasson, valamint megőrizte levelezésének gazdag anyagát.
Marosvásárhelyen is folytatta újságírói tevékenységét, 1919-től a Zord Idő állandó munkatársa lett. 1920-ban a Kemény Zsigmond Társaság tagjai közé választotta, ugyanebben az évben mutatták be Hárembasák című vígjátékát.
Első novelláskötetében – Majdnem hősök (1925) – többnyire az első világháború szülőföldjén tapasztalt nyugtalanságát, a gyermekkorának és kecskeméti diákéveinek élményanyagát dolgozta fel. A Metánia Rt című szatirikus–szürrealista regényét az Erdélyi Szépmíves Céh adta ki 1929-ben.
Neve az irodalmi körökben egyre ismertebbé vált, rendszeresen közölt a novellái és karcolatai mellett könyvismertetőket és kritikákat is. Így 1926-ban meghívást kapott az első marosvécsi helikoni találkozóra, egy kivételével az összes többin is részt vett.
1931-től az egykori Bolyai-ház helyén álló házba költözött családjával. Otthonuk irodalmárok találkozóhelye lett.
Műveiben elutasítja az etnikai alapon történő kirekesztést. 1937-ben jelent meg önéletrajzi ihletésű regényének (Tibold Márton) hőse svábból lett magyar, hazafisága sokkal hitelesebbnek látszik környezetének elvakult nacionalizmusánál. 1942-ben elbeszéléskötetet adott ki Bolond kisváros címmel. Legnagyobb színházi sikerének az Örökmozgó című darab 1943-as budapesti bemutatása számított.
1945-től a kolozsvári egyetem német tanszékének tanára, valamint a bölcsészettudományi kar dékánja lett. Öt év múlva állását megszüntették, ezután a marosvásárhelyi színművészeti intézetben tanított színháztörténetet.
Munkásságát már életében elismerték pályatársai. 1968-ban elnyerte az Igaz Szó kritikai és irodalomtörténeti díját.
- november 30-án hunyt el Marosvásárhelyen.
„Hát egy öreg nyomdászmester volt, akit az író valaha lelkesen meg akart írni, hálából, amiért annyi művét szedte ki a nyomdában. De aztán mégse írta meg, mert a reáltudományokban járatlan író csöppet sem értett a nyomdászmesterséghez. És mert nem írta meg a betűszedőt, a fiktív hősét, hát – ez az immár idős munkás elvtárs lett az öreg alkotó leghálásabb hőse.
Akit ugyanis nem ír meg a közepesen aluli tehetség, az a könyvek megírt hőseinél is hálásabb, mivel nyugodtan, félelem nélkül olvashatja, ha szeret olvasni, a kortársait gyengén vagy gorombán ábrázoló író könyveit…”
Hősök hálája
Források:
Dávid Gyula (főszerk.): Romániai magyar irodalmi lexikon (3. kötet). Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, 1994.
Adamovits Sándor: A vécsi vár vendégei. Gyergyószentmiklós: F&F International Kiadó és Nyomda, 2005.
Molter Károly: Komor korunk derűje. Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, 1971.
Molter Károly: Hősök hálája. In: Bolond kisváros. Kolozsvár: Dacia Könyvkiadó, 1976.
