„A műbírálat természeténél fogva a visszahatás híve. Törvényeit már kész remekművekből alkotja meg s ezekkel méri az újakat. Eszményekért mindig a múlthoz fordul, sohasem a jövőben keresi őket s követeli, hogy újabb alkotásoknál ezeket vegyék tekintetbe. Ilyenképpen az irodalom rohanó szekerénél a fékező szerepét vállalja magára.”
A dráma és regény határai
- december 29-én született Magyarláposon. Kolozsváron a Református Kollégiumban érettségizett, majd 1891-ben a Ferenc József Tudományegyetemen szerzett magyar–latin szakos diplomát. Egykori iskolájában dolgozott tanárként, majd 1910-től az intézmény igazgatója lett. Életének középpontjában a tanári hivatás, az oktató-nevelő munka állt. Tanítványa volt többek között Áprily Lajos és Kós Károly is.
Már egyetemista korában jelentetett meg elbeszéléseket, karcolatokat kolozsvári és budapesti lapokban egyaránt. 1891-ben két barátjával közösen kötetet adott ki Trifólium címmel. A kiadvány méltatásakor már kiemelik Kovács Dezsőt szerzőtársai közül, reményteljes írói tehetséget látnak benne. Pályája elején színikritikákat jelentetett meg, valaint irodalomesztétikai tanulmányt is írt. Első önálló elbeszéléskötete 1900-ban jelent meg Apró komédiák címen, amelyet a kritika elismeréssel fogadott. 1899-től az Erdélyi Irodalmi Társaság tagja, 1908-tól titkára, majd 1922-től alelnöke lett. Irodalmi munkásságának és közéleti tevékenységének elismeréseként 1910-ben a Kemény Zsigmond Társaság tagjának választotta.
1924-ben két újabb kötete került kiadásra: Apostolok és csavargók; Ballag már a vén diák.
1926-ban meghívást kapott az első marosvécsi Helikon-találkozóra. Legidősebb résztvevőként szeretettel és tisztelettel fogadták, megbecsült tanárukként üdvözölték jelenlévő egykori tanítványai.
Prózájára a realista ábrázolásmód jellemző. Hősei az egyszerű emberek, mindennapi gondokkal küzdő parasztok, kishivatalnokok, a perifériára szorult kisemberek. Írásain Petelei István hatása érezhető a determinisztikusan megteremtett helyzetekben. Irodalmi alkotásaiban is megjelenik az az erkölcsi felelősségtudat, amely tanári egyéniségét meghatározta. Életének utolsó éveiben egy erdélyi irodalmi lexikon anyagához gyűjtött adatokat, de a megírásra már nem kerülhetett sor.
- június 17-én hunyt el Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben temették el. A halálát követő évben az Erdélyi Szépmíves Céh adott ki válogatást a műveiből (Kollégiumi történetek és egyéb elbeszélések), majd a Kriterion kiadásában jelenik meg válogatás elbeszéléseiből és anekdotáiból (A kísértő).
„Györbiró András, amint egy vasdorongra támaszkodott és a tűzbe meredt, úgy nézett ki, mint egy bronzszobor, amelynek minden vonása rángatódzik. Pedig nem úgy volt. Azok a rút, szegletes vonások nem mozdultak.
Ha látta volna valaki, amint a lángok közé mered, azt hitte volna, hogy nem gondolkozik semmiről, csak néz és néz. Nem úgy volt. Lelkének minden íze vonaglott, mint a kitépett pókláb. A falakon rángatózó fekete árnyékok lelkének testvérei lehettek volna.”
Arany a vasban
Források:
Dávid Gyula (főszerk.): Romániai magyar irodalmi lexikon (3. kötet). Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, 1994.
Adamovits Sándor: A vécsi vár vendégei. Gyergyószentmiklós: F&F International Kiadó és Nyomda, 2005.
TRIFOLIUM. Bede Jób, Fekete Béla, Kovács Dezső, Kolozsvár 1891. In: A Hét II. évf., 6. sz.
Kovács Dezső: Arany a vasban. In: A Hét II. évf., 2. sz.
Kovács Dezső: A dráma és regény határai (https://mek.oszk.hu/23600/23664/)
