„Tudod, hogy a mi nevünk: bolond Varju. Mindig is az volt, és az is lesz talán örökké. Jegyezd meg: mindenki bolond, aki nem olyan, mint a többi, aki más, aki nem úgy éli az életet, mint a többi mind.”
Varju nemzetség
- december 16-án született Temesváron. Postahivatalnok édesapja áthelyezése miatt Szebenbe költözött a család, ahol Kós már kisgyermekként megtapasztalta a szász építészet hangulatán keresztül az erdélyi múlt jelenvalóságát. Később Kolozsvárra költöztek, az író a Református Kollégiumban folytatta tanulmányait. Már diákként érdeklődött a történelem és a népi kultúra iránt, bejárta a Mezőséget, Kalotaszeget, a Nyugati Szigethegység tájait. Türén ismerte meg Balázs Idát, a helyi református pap leányát, akit évekkel később feleségül vett.
Érettségi után 1902-től a Budapesti Műegyetem mérnöki szakán tanult tovább. Megismerkedett Lechner Ödön építésszel. 1904-ben átiratkozott az építészet szakra, 1907-ben szerzett diplomát. Tanulmányai közben sokat foglalkozott a népi építészettel, a magyar népi építészet hagyományainak alapjára támaszkodva alakította ki a korszerű építkezés stílusváltozatát. Szakított az akkor divatos szecesszió mesterkéltségével. Számos megbízást kapott Magyarországon és Erdélyben egyaránt: részt vett a budapesti állatkert pavilonjainak megtervezésében, jellegzetes stílusát tükrözi Erdélyben többek között a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épülete, valamint a kolozsvári Monostori úton levő református templom. 1916-ban megbízták a budai vár ünnepi díszítésének megtervezésével IV. Károly koronázási ünnepségére. Továbbá építészeti tevékenységéhez számos szaktanulmány közzététele is hozzátartozott.
Bár dolgozhatott volna a budapesti Iparművészeti Főiskola tanáraként, lemondott erről a lehetőségről, és visszatért Erdélybe. Aktívan bekapcsolódott a közéletbe, megalapította az Erdélyi Néppártot. Írói és művészi megvalósításai közé tartozik, hogy elindította az első néplapot Vasárnap címmel, részt vett az Erdélyi Szépmíves Céh megalapításában, ami a két világháború közötti Erdély legjelentősebb könyvkiadója lett. Elindította az Erdélyi Helikon folyóirat kiadását, valamint alapító tagként részt vett a képzőművészeket tömörítő Barabás Miklós Céh létrehozásában. Grafikusként és könyvtervezőként is tevékenykedett, számos könyvet illusztrált.
Az első világháborút követően a nagyszabású építészeti munkái már nem voltak, kisebb templomokat, iskolákat, családi házakat, művelődési házakat tervezett. Egyre aktívabbá vált az irodalom és a közélet területén. A kalotaszegi Sztánán vett birtokot, itt építette fel családi házát, a Varjúvárat.
Trianon után elutasítja a passzivitás vagy a kivándorlás lehetőségét, Zágoni Istvánnal és Paál Árpáddal közösen megjelentették a Kiáltó Szó című röpiratot, melyben összefogásra, önszerveződésre biztatták a kisebbségi magyar társadalmat. Kós már az 1920-as évek elején kísérletezik az irodalommal. Érdeklődésének középpontjában a történelem és az erdélyi táj áll. 1925-ben megjelent Varju nemzetség című regényében a történelmi múlt a kisemberek mindennapi gondjain keresztül elevenedik meg a kalotaszegi népi világba ültetve. Másik jelentős történelmi ihletésű alkotása Az országépítő című regény, melynek középpontjában Szent István király alakja áll. Az 1437-es erdélyi parasztfelkelés vezérének, Budai Nagy Antalnak az alakját először regényben dolgozta fel, majd drámaként is bemutatták Bánffy Miklós rendezésében Budapesten.
Kós Károly már az 1926-ban tartott első marosvécsi találkozótól kezdve aktív tagja és meghatározó alakja volt a helikoni íróközösségnek. Transzilvanizmus eszméjének egyik legfontosabb képviselője.
Az erdélyi szellemi életre tett nagy hatását igazolja a számtalan kiadvány, emléktábla, szobor, amit tiszteletére állítottak. Arcképét számos művész különböző technikákkal megörökítette. A kommunizmus idején visszavonult a közéleti szerepvállalástól. Halála után nacionalizmussal vádolták, így műveit tiltották, az emlékéhez kapcsolódó kiadványok csak Magyarországon jelenhettek meg.
A rendkívül sokoldalú alkotó 1977. augusztus 24-én hunyt el, a Házsongárdi temetőben temették el.
„Vigyázz hát, István! Nagy dolgot cselekedhetsz magadnak és maradékidnak, és nagy dolgot az Úr Jézus Krisztusnak, aki a kereszten halt meg, pedig az Istennek fia volt. Te arra vagy választva, hogy országot építs. A kicsi rózsa illata hamar elszáll, s kinek kell az elhervadt rózsa? De örökkévaló hatalom a földön egy van: a keresztre feszített Krisztus szentegyháza.”
Az országépítő
Források:
Dávid Gyula (főszerk.): Romániai magyar irodalmi lexikon (3. kötet). Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, 1994.
Adamovits Sándor: A vécsi vár vendégei. Gyergyószentmiklós: F&F International Kiadó és Nyomda, 2005.
Kós Károly: Varju nemzetség (https://adatbank.ro/html/alcim_pdf4449.pdf)
Kós Károly: Az országépítő. Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, 1992.




