„Ha jól emlékezem, 1920 nyarán egy délelőtt Reményik Sándor szokatlanul derült arccal jött be az Erdélyi Szemle szerkesztőségébe. Erdély akkor egyetlen magyar szépirodalmi lapjánál nagyon nyomott volt a hangulat. Minden pénzforrás kimerült, a lelkesedést a sok anyagi gond szinte teljesen megölte. Nem tudtuk, hogy még meddig vihetjük. Abban azonban bizonyosak voltunk, hogy a vég már nagyon közel van.”
A „Minerva” első tíz éve
- január 24-én született Kolozsváron. Szülővárosában tanult, itt szerzett doktori címet irodalomból. Pályáját újságíróként kezdte, az Erdélyi Szemle, majd a Pásztortűz irodalmi és művészeti folyóirat szerkesztőjeként dolgozott. Itt ismerkedett meg Reményik Sándor költővel, akivel később jó barátok lettek. Szintén jó barátságot ápolt Dsida Jenővel is.
1920-ban a Minerva nyomdaipari vállalatnál kezdett dolgozni, amely a romániai magyarság kulturális életében fontos szerepet játszott, a könyvkiadás mellett tankönyveket és folyóiratokat is megjelentettek. Moldován fokozatosan haladt felfelé a ranglétrán egészen az aligazgatói tisztségig. A kiadóban betöltött szerepe miatt segíteni tudta a költők köteteinek megjelenését, önzetlenül támogatta a művészek haladását.
1927-ben feleségül vette Petres Erzsébetet, a kolozsvári Majális utcabeli villájuk az írók fontos találkozóhelye lett. Házasságukból két gyermek született, akik kisgyermekként betegségben haltak meg, ez a veszteség Moldovánt rendkívül megviselte.
A Pásztortűz hasábjain recenziókat és kritikákat jelentetett meg Jász Pál írói álnéven. Irodalomkritikai cikkein érezhető a humanista szemlélete. A Minerva vállalat fennállásának tízéves évfordulójára megjelentetett emlékkiadványban ő írta meg a vállalat történetét. 1934-ben a Pásztortűz baráti körének tagjaként meghívást kapott Kemény Jánostól a marosvécsi helikoni találkozóra.
Kiadói tevékenységével is összefügg, hogy számára a legnagyobb értéket a könyvek jelentették. Erről tanúskodik többek közt az, hogy a második világháború idején az oroszoktól is leginkább a könyveket szerette volna megmenteni.
A második világháború után sokat betegeskedett. 1947. június 4-én halt meg Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben temették el.
„A mai magyarságnak, ennek a szomorú, levert nemzedéknek az összeomlás sötét tragédiája után szinte egyedül csak a temetője maradt meg. Az a csöndes hely, ahol nagy szellemei örök álmukat alusszák. Ennek a generációnak nincsen senkije csak a halottak, s csupán hozzájuk fordulhat megnyugtatásért, mert ők azok, akik őrzik nemzeti és faji értékeinek bizonyosságát. S ha már testi mivoltukban nem tudja egyiket sem életrehívni, ércbe önti, vagy kőbe faragja alakjukat és szellemüket, hogy érezze biztató, lelkesítő nagyságuk közelségét.”
Jókai sírja
Források:
Adamovits Sándor: A vécsi vár vendégei. Gyergyószentmiklós: F&F International Kiadó és Nyomda, 2005.
Jancsó Elemér: Moldován Pál halálára. In: Erdély, IV. évf., 128. sz.
Jász Pál: Jókai sírja. In: Pásztortűz, XV. évf. 13. sz.
Jász Pál: A „Minerva” első tíz éve. In: Pásztortűz, XVI. évf. 21. sz.
