„Látják, például a kapa vagy a kasza elrozsdásodik, ha nem használják, aztán nem lehet vele vágni. Az elmét is mindig használni kell, hogy jól vágjon.”
Hideglelős szilvafa
- július 15-én született Markovits Jakab néven a Szatmárnémetihez közeli Kisgércén. A szatmári református gimnáziumban érettségizett, Budapesten tanult tovább, jogi doktorátust szerzett. Első írásai a Népszava, Az Est, a Független Magyarország, az Új Idők hasábjain jelentek meg.
Az első világháborúban orosz fogságba került, ezalatt részt vett a hadifogolylapok szerkesztésében. Hazatérése után Szatmáron ügyvédként dolgozott. 1926-tól a Kolozsváron megjelenő Keleti Újság munkatársa, majd 1927-től a szatmári Szamos szerkesztője lett. Irodalmi sikereinek elismeréseként 1927-ben a Kemény Zsigmond Társaság tagjai közé választotta.
Első novelláskötete 1925-ben jelent meg Ismét találkozom Balthazárral címmel. Már ebben megjelennek a szibériai fogság élményei. A Keleti Újságban felhívást tett közzé, hogy hadifoglyok emlékeit gyűjtse a sajátjai mellé. Ennek a meglehetősen gazdag anyagnak a felhasználásával írta meg főművét, a Szibériai garnizon (1927) című riportregényét, amellyel nagy sikert aratott. Rövid időn belül több nyelvre is lefordították. Folytatása, az Aranyvonat (1929) már nem keltett akkora visszhangot.
1929-ben meghívást kapott marosvécsi találkozóra, bár kettős érzései voltak ezzel kapcsolatban, részt vett az összejövetelen. Emiatt a baloldali írók részéről támadások érték, ezért Markovits elhatárolódott a helikoni íróközösségtől, sőt egy sértő és valótlanságokat állító cikket is megjelentetett a marosvécsi alkalomról. A helikonisták közül többen is visszavágtak, mindez tovább erősítette a Markovitscsal szembeni bizalmatlanságot. Végül a két írótábor közé rekedve maradt. Az 1930-as években a Temesvári Hírlap, majd 1945-től a Szabad Szó munkatársa lett.
Műveinek másik fontos forrása a gyermekkori emlékek, a szülőfalujának jellegzetes paraszti élete. Ezt ábrázolta már-már szociográfiai igényességgel Sánta farsang (1933) című kötetében. Publicisztikai írásainak válogatott gyűjteménye csak halála után jelent meg Páholyból címmel.
- augusztus 27-én halt meg Temesváron.
„Napok és hetek teltek, és robogott velük a vonat, szerette volna megírni, hogy robog velük a fájdalom könnyes szekere, és szerette volna megírni: hazafelé repdes szívük, és az emlékezés láthatatlan távírógépén kopogja lelkük üzenetét. De nem írt semmit, és sivár és egyszínű lett benne minden, mint a végtelen és halálosan egyforma szibériai róna.”
Szibériai garnizon
Források:
Dávid Gyula (főszerk.): Romániai magyar irodalmi lexikon (3. kötet). Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, 1994.
Adamovits Sándor: A vécsi vár vendégei. Gyergyószentmiklós: F&F International Kiadó és Nyomda, 2005.
Markovits Rodion (https://banaticum.ro/markovits-rodion-1884-1948/)
Markovits Rodion: Hideglelős szilvafa. In: Sánta farsang. Elbeszélések. Bukarest: Irodalmi Könyvkiadó, 1967.
Markovits Rodion: Szibériai garnizon. Bukarest: Irodalmi Könyvkiadó, 1965.




