„Sokan laknak a havasokon, pásztornépek, s más szegény emberek. Fát vágnak és gondozzák a más jószágát. Kemény, veszedelmes élet ez idefenn, de megszokták. A gyermekek már itt is születtek a rengetegben. Erősek, szívósak az erdei emberek, kik nem félnek a vértől, haláltól. Istenről csak derengő sejtelmük van és úgy nézik a világot, mint a farkasok, melyek éjszakánkint ott nyugtalankodnak a szomszédos fák között. Fegyverük a kés és fejsze, a fog és a köröm. Homályos, babonás mesék, nevetlen titkok szorítják agyaikat, különös dalokat morognak és van köztük, ki beszélni tud az állatokkal. (...) A templomba ritkán ereszkednek le és a misén elkáprázva hallgatnak. Isten azonban ismeri és szereti őket.”
Uz Bence
- július 18-án született Székelyzsomboron. A középiskolát Székelyudvarhelyen végezte. Ezt követően Gyulafehérváron kezdte meg teológiai tanulmányait, majd Bécsben fejezte be, itt szentelték pappá. 1912-ben teológiai doktorátust szerzett. Pályája elején Nagyszebenben, majd Besztercén volt vallástanár, később a Kolozsvárhoz közeli Kide plébánosa lett. 1919-ben kilépett a papi rendből, megnősült. Életének ezt a szakaszát az Isten igájában (1930) című művében dolgozta fel.
Irodalmi pályája elején novelláival rangos pályázatokat nyert, majd munkatársa lett a Keleti Újságnak, szerkesztette a Pásztortűz folyóiratot, és az Erdélyi Helikon egyik meghatározó alkotójává vált. Részt vett az Erdélyi Szépmíves Céh megalapításában. Emellett bekapcsolódott a Benedek Elek körül szerveződő székely írócsoportba. Egyik alapítója volt a Vasárnap című lapnak.
1924-ben a Jézusfaragó ember című novelláskötetével keltette fel szélesebb körben az irodalom iránt érdeklődők figyelmét. Műveiben az egyszerű székely ember valóságát ábrázolta, sajátos hangulatot teremtve a népnyelv megidézésével, a figurák természethez való közelségével. Kritikusai azonban megfogalmazták, hogy stílusára jellemző időnként a modorosság, a romantizálásra való hajlam. Ezzel is összefügg, hogy szereplői tragikus sorsú alakok, drámai helyzetekben tűnnek fel. A Kopjafák (1933) című kötetben a keretet a halál képezi, egy-egy szöveg egy-egy tragikus sors megörökítése.
Nyírő szövegeinek jellegzetes vonása, hogy a szereplők a természetbe simulva élnek, az emberekkel együtt a havasi világot is ábrázolta. A Havasok könyve (1936) novelláskötetben már a vadak is szereplőként jelennek meg. Regényeiben társadalmi kérdéseket és történelmi témákat érintett. Az 1929-ben megjelent A sibói bölény című regényének két középponti alakja II. József király és id. Wesselényi Miklós. Madéfalvi veszedelem (1939) művében a 17. századi székelygyilkosság történetét dolgozta fel.
Az 1930-as években egy időre felhagyott a szerkesztői munkájával, gazdálkodott, családjával Székelyudvarhelyre költözött.
1941-ben magyar országgyűlési képviselő lett, Budapestre költözött. Jobboldali lapok munkatársaként dolgozott. A Szálasi-puccsot követően is tagja maradt menekülő nyilas parlamentnek. A háború végén emigrációba kényszerült: egy ideig Németországban élt, majd 1950-ben Madridban telepedett lett. A Spanyol Nemzeti Rádió magyar adásának munkatársa volt, aktívan részt vett a magyar emigráció kulturális életének szervezésében. Politikai szerepvállalása irodalmi megítélését is beárnyékolta. A Székelyföld iránti szeretet és nosztalgia végigkísérte életét.
- október 16-án halt meg, a magyar nagykövetségen ravatalozták fel. Magyar egyetemisták vitték az Almudena temetőbeli sírjáig.
„Furcsa, külön világ ez a Gyergyó. Nem tartozik sehová, csak önmagához. Zárt, elkülönített föld. Hegye, völgye, vize, levegője, fája, embere, minden más, mint egyebütt. Maga a nap is nehezen hágja meg ezeket a havasokat. Legyengül, mire a tetejükre ér. A fénye is elváltozik. Furcsa, titkos, homályos és álomhozó. Nem való minden bolondnak ez a világ. Itt kell születnie az embernek, hogy kibírja. Megesik, hogy az idegen mászik, csak mászik felfelé a hegy oldalán s egyszerre csak hanyatt esik, mint a halott. Az örmények is feketébbek itt, mint más tisztességes helyen. Csak ezek az izmos, törpe, faölelő hecboc-emberek bírják itt az életet, kiknek az egészségtől olyan barnapiros a képe, hogy még a nyújtópadon se halványodik el. Nincs itt semmi sietség, csak zord nyugalom és erő. Gyergyóban még a medve is két héttel tovább alszik, mint teszem azt Csíkban.”
Madéfalvi veszedelem
Források:
Dávid Gyula (főszerk.): Romániai magyar irodalmi lexikon (4. kötet). Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2002.
Adamovits Sándor: A vécsi vár vendégei. Gyergyószentmiklós: F&F International Kiadó és Nyomda, 2005.
Nyírő József: Madéfalvi veszedelem (https://adatbank.ro/html/alcim_pdf13487.pdf)
Nyírő József: Uz Bence. Szekszárd: Babits Kiadó, 1997.
