„» – A fiam Marosvécsre megy,
ilyenkor összejönnek ott
Erdélyből az írók,
s vitatják baját, kutatják
jövőjét e vajúdó időknek.
Hadd menjen ő is, ha már
a sorsát zordan tündökölve
űzi vers és gondolat,
én azt nagyon nem értem,
de ő hittel vallja:
szép a titkokat szeretni
s anyagként szenvedni
az ég alatt.« ”
Út az Istenszéke felé
- november 29-én született az Aradhoz közeli Borosjenőn. Középiskolai tanulmányait Aradon, Pozsonyban és Székelyudvarhelyen végezte, majd Budapesten a Közgazdasági Egyetemen tanult tovább. Egyetemi tanulmányait az irodalom és az újságírás iránti érdeklődése miatt félbehagyta.
Újságírói pályáját a Világ szerkesztőségében kezdte, verseivel a Nyugatban jelentkezett. Első verseskötete 1924-ben Ölelés dúlt földön címmel jelent meg Aradon.
1925-től rendszeresen közölt az Ellenzék napilapban. Az 1920-as évek közepétől a Temesvári Hírlapnál dolgozott újságíróként, majd a 6 Órai Újság munkatársa lett. Szintén Aradon adták ki 1926-ban Ökrökkel és csillagokkal című verseskötetét. 1928-ban Esti társ címmel jelent meg harmadik kötete Temesváron, ezt követte a Lola című riportregénye, melyben a gazdasági válságban ellehetetlenedő értelmiségiek sorsát dolgozta fel.
A Temesvári Hírlap körül kialakult egy olyan bánsági írócsoportosulás, akik magukat a helikoni közösséggel szemben állónak határozták meg. Ormos elhatárolódott ettől a csoporttól, rendszeresen közölt szövegeket az Erdélyi Helikonban. 1928-tól tizenkét éven keresztül minden évben közölte az anyagi nehézségekkel küzdő, talajvesztett értelmiségiek panaszait. 1932-ben meghívást kapott a marosvécsi Helikon-találkozóra. Ennek élménye ihlette az Út az Istenszéke felé című versét. Az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában jelent meg 1937-ben az Állj! Ki vagy? című regénye, mely nagy sikert aratott az olvasók körében.
Műveit a magába merülő borúlátás jellemzi. Expresszionista lírája a városi táj borongós valóságának megmutatása mellett a falusi élet és a természet nyugalma iránti vágyódásnak is hangot ad. Lírai hangvételű prózai alkotásainak középponti alakjává a gazdasági válság megpróbáltatásaival szembenéző ember válik. Epikus műveinek élményanyagát újságírói tapasztalataiból merítette.
A Temesvári Hírlap megszűnését követően, 1939-ben Magyarországra költözött, a budapesti Friss Újság munkatársa lett. Műveit a Nyugat, a Napkelet, a Magyar Írás folyóiratok közölték.
- március 10-én halt meg Budapesten.
„Ormos Iván már nem feszíti ki a mellét,
nem szorítja ökölbe a kezét,
és nem vár többé senkit sem a pályaudvaron.
Ormos Iván az utcákon gazdátlanul csavargó
kutyákat szereti.
Mert a nagy roppanáskor
benne is megszakadt valami,
kiölték szeméből a fényt
s emberré szomorkodásáig azt is elvesztette,
amit a világra hozott.”
Így várok
Források:
Dávid Gyula (főszerk.): Romániai magyar irodalmi lexikon (4. kötet). Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2002.
Adamovits Sándor: A vécsi vár vendégei. Gyergyószentmiklós: F&F International Kiadó és Nyomda, 2005.
Szemlér Ferenc (s.a.r.): Az Erdélyi Helikon költői. Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, 1973.




