„Tekintetem szárnyat repesve bontott,
átöleltem a hullám-horizontot
s tetőit, többet száznál és ezernél -
s titokzatos szót mondtam akkor:
Erdély…”
Tetőn
Áprily 1887. november 14-én született Brassóban Jékely János Lajos néven. Gyermekéveit a sóvidéki Parajdon töltötte. Gimnáziumi tanulmányait Székelyudvarhelyen kezdte meg, majd tizenkét éves korában családjával Kolozsvárra kerül, ahol a református kollégiumban tanult. A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen 1909-ben szerez magyar–német szakos tanári diplomát. Rövid párizsi tartózkodást követően Nagyenyeden kezdett tanítani.
Az Egyetemi Lapokban már 1905-ben közöl egy verset, ekkor még névtelenül. 1909-ben Jékely Lajos néven publikál az Erdélyi Lapokban, ám elismert tanára, Kovács Dezső kritikával illeti, így újabb versekkel sokáig nem jelentkezik. Bár verseit Áprily Zoltán néven jegyzi, 1918-ban az Új Erdély hasábjain jelennek meg először Áprily Lajos néven, ugyanis Szentimrei Jenő szerkesztő tévedésből a Zoltánt Lajosra változtatja. Ezt követően további erdélyi lapok (pl. Erdélyi Szemle, Zord Idő, Pásztortűz) is megjelentetik a írásait. 1920-ban a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság tagjává választják. Első verseskötete Falusi elégia címmel 1921-ben jelent meg Kolozsvárott. Két évvel később saját kiadásban jelenteti meg az Esti párbeszéd kötetét. E két gyűjtemény szolgál alapul az 1925-ben Budapesten megjelenő Versek című válogatásnak. 1923-ban Dijonban francia nyelv tanításához is diplomát szerez. 1924-től Kuncz Aladárral az Ellenzék című lap irodalmi mellékletének szerkesztője. 1926-ban családjával együtt Kolozsvárra költözött, egykori iskolájában, a református kollégiumban kezdett tanítani. Ugyanebben az évben meghívást kap Kemény Jánostól, részt vesz az első marosvécsi találkozón. Az itt összegyűltek megbízásából 1928-tól a társasághoz kapcsolódó Erdélyi Helikon szerkesztőjeként dolgozik. Azonban 1929-ben lemond e feladatkörről, családostól Budapestre költözik. Tanárként, iskolaigazgatóként, lapszerkesztőként dolgozott 1944-es nyugdíjazásáig. Idős korában visszavonultan élt a Visegrád melletti Szentgyörgypusztán. Hosszú ideig csak fordításain keresztül kapcsolódik be az irodalmi életbe, verseket az 1950-es évek közepétől jelentet meg újra. 1967. augusztus 6-án halt meg Budapesten, a hárshegyi elmeszanatóriumban. Síremlékén Epitáfium című versének két sora áll „Erdélye helyett megtalálta itt/ a visegrádi erdő-koszorút.”
Líráját a gazdag formakultúra és az erőteljes zeneiség jellemzi. Szövegeinek szimbolista és impresszionista vonásai a Nyugat első nemzedékének hagyományához kötik. A természet, az erdélyi táj meghatározó inspirációs forrásként van jelen szövegeiben, gyakran mint vágyott világ, amit hangulatának megidézésével az emlékezésen keresztül tesz jelenvalóvá. Műveiből több nyelven jelentek meg fordítások, ő maga pedig többek között német, orosz és román nyelvből fordított, így járulva hozzá magyar olvasóközönség világirodalmi tájékozódásához is. Erdélyi perspektívából különösen jelentősek a román irodalmi alkotásokból készült fordításai, például Mihai Eminescu, Lucian Blaga, Tudor Arghezi műveit fordította magyarra.
„Erdő-koszorúból jött. Messze vitt
a Házsongárd alól a hosszu út.
Erdélye helyett megtalálta itt
a visegrádi erdő-koszorút.
Hegyes hazája, hol világra jött,
így üdvözölte: Ave, újszülött.
Visegrád völgye így: Ave, halott -
s megszenvedett testének sírt adott.”
Epitáfium
Források:
Balogh Edgár (főszerk.): Romániai magyar irodalmi lexikon (1. kötet). Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, 1981.
Adamovits Sándor: A vécsi vár vendégei. Gyergyószentmiklós: F&F International Kiadó és Nyomda, 2005.
Péterfy Sarolt: Áprily Lajos életrajz (https://dia.hu/dia-szerzok/aprily-lajos/eletrajz)
