„Ölelj meg engem, egyszer, fényszegetten,
Miként a rím a rímet énekemben,
Amely itt rólam néked hírt viszen.
Ölelj, mert sorsom ismét éjbe kerget
S abban a friss fényt bontó reggeleknek
Virradását nem szabad már hinni sem.”
Árny üzen a fénynek
- április 7-én született a székelyföldi Nagyajtán. A középiskolát Erzsébetvároson végezte, majd Kolozsváron elkezdte orvosi tanulmányait, ami katonai szolgálata miatt félbeszakadt, és végül sosem fejezte be.
Hazatérése után, 1921-től Kolozsváron újságíróként dolgozott az Ellenzék és a Keleti Újság napilapoknál, valamint a Napkelet irodalmi folyóirat munkatársa volt. Ennek révén került kapcsolatba a korabeli fiatal írókkal. Később a Temesvári Hírlap, majd a Brassói Lapok munkatársa lett. Versei az 1920-as évek elején a Napkeletben jelentek meg, majd a Tizenegyek 1923-ban kiadott antológiájában közölt szövegeket. Aktív résztvevője volt az irodalmi élet eseményeinek.
1926-ban a Kemény Zsigmond Társaság tagjai közé választotta, egy évvel később pedig meghívást kapott Kemény Jánostól a helikoni íróközösség marosvécsi találkozójára, ezt követően az Erdélyi Helikon lap munkatársa lett. Tagja volt annak a társaságnak, amely Benedek Elek vezetésével 1928-ban bejárta Erdélyt, irodalmi felolvasóesteket rendezve a körút különböző állomásain.
1929 őszén részt vett az erdélyi szász írók és a helikonisták Brassóban szervezett találkozóján. A Pásztortűz hasábjain számolt be az eseményről, mely Finta cikke szerint „rámutatott a követendő irányra: régi közömbös szomszédságból lehet még atyafiságos összetartás is, amely a magyar és a szász kultúra frontján emberi értékekért küzd vértelen fegyverével a szellemnek.”
Versei sajátos zeneiséggel rendelkeznek, viszont helyenként mesterkélt érzelgést közvetítenek. Két önálló verseskötete jelent meg: Bort, búzát, békességet (Temesvár, 1926), Valaki, ismeretlen (Kolozsvár, 1942).
Prózai művei inkább lektűrnek szánt könnyed szövegek. 1934-ben Brassóban jelent meg mindkét regénye, a Huszár Emillel közösen írt Kőkereszt című, majd a Minden férfi gazember. Brassói tartózkodása idején szoros kapcsolatban volt Kacsó Sándor íróval, sokáig ugyanabban az albérletben laktak.
1940-ben visszatért Kolozsvárra, itt adta ki egyetlen elbeszéléskötetét Jancsi és Juliska címmel. A Keleti Újság szerkesztőjeként dolgozott.
- október 6-án halt meg Budapesten.
„Te azt ne tudd, hogy ennyi szép
szinfolt és boldog semmiség
fölött kopáran s társtalanul
zord csúcsnak is kell lenni még
amelyet ver a zivatar,
gleccser ruház s szél kitakar
s csak égi csavargók, fellegek
kérdik meg tőle, mit akar.”
Szonatina
Források:
Balogh Edgár (főszerk.): Romániai magyar irodalmi lexikon (1. kötet). Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, 1981.
Adamovits Sándor: A vécsi vár vendégei. Gyergyószentmiklós: F&F International Kiadó és Nyomda, 2005.
Finta Zoltán: Árny üzen a fénynek. In: Erdélyi Helikon IX. évf. 4. sz.
Finta Zoltán: Szonatina. In: Erdélyi Helikon VIII. évf. 5. sz.
