„Visszafogadtok-e húsz év múltán, görzi platánfák,
Szemben az indóház árnyba takart utain?
Akkor is itt jártam, mikor üszkös törzsetek ága
Csonkán, lombtalanul nyögte a lősebeket.”
Harmadik elégia, Görzi elégiák
- április 27-én Temesváron született, középosztálybeli család egyetlen fiaként. Annak ellenére, hogy már gyerekkorában rendszeresen ír verseket, a Felső Kereskedelmi Iskolában tanul tovább. Első verse Üstökös címmel a Temesvári Hírlap hasábjain jelent meg 1910-ben. Tanulmányai befejeztével rövid ideig a budapesti textilgyárban tisztviselőként dolgozott.
1916-ban behívták katonának, a frontszolgálat idején is írt verseket. Az első világháború tapasztalatai későbbi szövegeiben is megjelennek. 1918-ban háromnapos szabadságot kap, hogy Temesvárra utazzon és hadikölcsönt szerezzen. Útközben Budapesten átadja Kosztolányinak a fronton írt verseit. A világháborút követően visszatér Temesvárra, könyvelőként dolgozik, emellett lapkiadással is foglalkozik. 1922-ben jelent meg első verseskötete Az ember, aki járva jár címmel a budapesti Athenaeum Könyvkiadó gondozásában. Kosztolányi a Nyugatban elismerően írt a fiatal szerző verseiről, akinek tehetsége leginkább a halálverseiben mutatkozik meg. Méltatását ezzel zárja: „Kérem figyeljenek erre az új költőre és ízleljék meg verseit, mert ezeknek ízük van. Kesernyés és zamatos íz, mint a manduláé, melyben találni egy csipetnyit a leghalálosabb méregből is, a kéksavból.”
1919-től a temesvári Arany János Társaság tagja, majd 1946-tól a szervezet főtitkára lett. 1947-ben jelent meg a társaság kiadásában második verseskötete Temesváron Az ember a csillagok alatt címmel.
Részt vett 1926-ban az első marosvécsi helikoni találkozón. Élményeiről a Temesvári Hírlapban számolt be „mindannyiunk között kialakult egy szoros kapocs, egységesek vagyunk, szolidárisak vagyunk, újjáteremtődtünk a vécsi Helikonon”. 1929-ben a Kemény Zsigmond Társaság tagja lett. Ugyanebben az évben megnősült, feleségével, Weinberger Blankával beutazta Európa, Észak-Afrika és a Közel-Kelet tájait. Utazásaik alatt a költő jegyzeteket készített, viszont ezeket sokáig nem jelentette meg. 1936-tól közöl útirajz jellegű írásokat, melyekben nemcsak a költő, hanem a pénzügyi szakember nézőpontja is érvényesül.
Endre Károly költészete az értelmetlen pusztítás ellen tiltakozik, központi kérdésként jelenik meg műveiben az emberi kegyetlenség. Kiemelkedő alkotása a Görzi elégiák. A tíz elégia disztichonban íródott, először folytatásokban közölték az Igaz Szó hasábjain, majd 1978-ban a Kriterion Könyvkiadónál kötetként jelentették meg. A lírai szövegbe szőtt epikus elemek a költő saját háborús élményeit rögzítik. Bár könyvelői munkája mellett szabadidejében foglalkozott irodalommal, hosszú élete során több műfajban alkotott, számos szöveget jelentetett meg lapokban. Versein kívül könyvismertetésekkel, tanulmányokkal, útirajz jellegű cikkekkel, valamint műfordításokkal is jelentkezett. 1982-ben jelenik meg Periandrosz című drámája, melyet a temesvári színház 1983-ban műsorra is tűz. 1988-ban hunyt el szülővárosában.
„Mert mindég mindent éreztem,
csak sajogtam, csak véreztem,
véremből szókat képeztem
s vers lett a vér, az én testem.”
Életrajz-vázlat
Források:
Balogh Edgár (főszerk.): Romániai magyar irodalmi lexikon (1. kötet). Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, 1981.
Adamovits Sándor: A vécsi vár vendégei. Gyergyószentmiklós: F&F International Kiadó és Nyomda, 2005.
Endre Károly (1893-1988). (https://banaticum.ro/endre-karoly-1893-1988/)
Endre Károly: Örök megújhodás. Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, 1988.
Kosztolányi Dezső: Az ember, aki járva jár. (https://epa.oszk.hu/00000/00022/00323/09812.htm)




