„Én nem leláncolt tartományra vágyom,
honnan rabnépet hurcol a hajó,
ez a világ itt nem az én világom,
ez a királyság nem nekem való.
Horgonyt szedek, szégyenkezem pirulva,
bocsásd meg, Föld, hogy felfedeztelek,
örök Kolumbus, útrakelek újra,
s elnyelnek a messzi tengerek.”
Kolumbus búcsúja
- január 12-én született Komáromban. Írói álnévként a Komáromi Imre nevet is használta. Szülővárosában a bencés gimnázium diákjaként érettségizett, majd Budapesten tanult tovább, 1915-ben jogi doktorátust szerzett. Az első világháborúban megsebesült, a Tanácsköztársaság bukása után Kolozsvárra emigrált. Napilapok és folyóiratok szerkesztőjeként dolgozott, kezdetektől bekapcsolódott a helikoni íróközösség munkájába, valamint részt vett az Erdélyi Szépmíves Céh megalapításában.
Első verseskötete Arany őszentsége címmel a szimbolizmus jegyében született, 1912-ben jelent meg Komáromban. Az avantgárd művészetet képviselte a lapokban megjelentetett verseivel és novelláival, valamint az 1925-ben Bujdosó ének című versgyűjteményével is.
Az 1920-as években megjelent egyfelvonános drámai művei expresszionista jegyeket hordoznak, demokratikus politikai álláspont körvonalazódik bennük. Szereplői motivációjának mélyebb feltárása freudi hatást mutat. A Kemény Zsigmond Társaság tagjává választotta.
Az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában jelent meg 1927-ben a Nászrepülés, majd 1930-ban A fekete bárány című regénye, ezeket követően önálló művel nem jelentkezett. Regényeiben mély lélektani problémák elemzésére, a háttérben tapintható ösztönök feltárására vállalkozott. Drámákat, balladákat, dalokat fordított a román irodalomból, népballada-fordításait A havas balladái címen jelentette meg.
Kritikai szövegeiben az eredeti alkotásokat értékelte, a modernség felé való nyitást szorgalmazta a naturalista beszűkítéssel szemben.
Az 1930-as évektől a színházzal foglalkozott, átvette a kolozsvári színház vezetését, miután Janovics Jenőt, a korábbi igazgatót zsidó származása miatt mellőzték. 1933-ban a színház főrendezője lett, a társulat nagy sikerű előadásait nemcsak Kolozsváron, hanem a turnék alkalmával Marosvásárhelyen, Aradon, Nagyáradon, Brassóban és Temesváron is láthatta a közönség.
1940-ben a fajüldözés nehézségeivel és megaláztatásával szembesült. Kikeresztelkedett, Magyarországra költözött, majd református lelkész lett. Aktívan részt vett az egyház életében, teológiai professzorként dolgozott, vállalta a Teológiai Szemle szerkesztését.
- november 13-án hunyt el Budapesten.
„Por és hamu, mit rejt a sír homálya,
az leszy porrá, mi porból vétetett,
de él a Szellem végtelen dagálya,
tervezve és teremtve életet,
fennen lebegve, szent, királyi gálya
csillagvilágok, sírkövek felett.”
„A holtak temessék halottaikat”
Források:
Balogh Edgár (főszerk.): Romániai magyar irodalmi lexikon (2. kötet). Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, 1991.
Adamovits Sándor: A vécsi vár vendégei. Gyergyószentmiklós: F&F International Kiadó és Nyomda, 2005.
Szemlér Ferenc (s.a.r.): Az Erdélyi Helikon költői. Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, 1973.




