„A kisvárosok most alusszák utolsó álmukat. Néhány évtized még – jósolta Lólábú –, és jön a robusztus vasbeton, a higiénia, a 200-as átlagsebesség, és a főtér kövei közül eltűnik a Pitypang, eltűnnek a kövek, jön a gázfedezék és halotthamvasztó. Öröm lesz akkor élni.”
Napos oldal
- szeptember 7-én Klärmann Bernát néven született Gyulafehérváron. Középiskolai tanulmányait a szülővárosában végezte, érettségi vizsgát Kolozsváron tett. Ezt követően Nagyváradon kezdte meg jogi tanulmányait, ám kénytelen volt félbeszakítani az anyagi támogatás hiánya és az első világháborúban teljesítendő frontszolgálat miatt. Végül Kolozsváron szerzett ügyvédi diplomát a világháború után. Az 1930-as években ügyvédi irodát nyitott Kolozsváron, ügyvédi tevékenységét azután is folytatta, hogy ismert íróvá vált.
Első novelláit még születési nevén a Gyulafehérvári Hírlapban közli 1908–1909-ben. A Napkelet folyóiratban 1920-ban megjelenő Dinnyebefőtt című novellájára figyelnek fel először. Már itt megjelenik a Karácsony prózájára jellemző szarkasztikus hangvétel, a jellemhibát leleplező szándék. Az Erdélyi Könyvbarátok Társasága sorozatában jelenteti meg első és egyetlen novelláskötetét 1925-ben Tavaszi ballada címmel. Az igazi sikert az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában megjelent Pjotruska regénye hozta meg számára. Művei szokatlansága miatt az olvasói vélekedések eltérőek voltak: az elismerő hangok mellett a furcsának tűnő figurákat és a gunyoros stílust elmarasztaló vélemények is megjelentek. A szerző irodalmi munkásságának elismerését jelzi, hogy Kemény János meghívta az 1934-es marosvécsi helikoni találkozóra, melynek attól kezdve 1942-ig minden évben Karácsony Benő is résztvevője volt. Prózai művei mellett két színművet is írt. Az 1923-ban megjelent Válás után című darabját a marosvásárhelyi és a kolozsvári színház is bemutatta. A rút kiskacsa című vígjátékát 1937-ben publikálta.
Regényeire az ironikus vallomásosság, a társadalomkritikai szemlélet jellemző. Hasonló karaktereket vonultatnak fel, a komoly hősöknek rendszerint feltűnik a komikus alteregója, a két figura ütköztetéséből rajzolódik ki a bírálat. A humoros, könnyed stílus mögött mély, lírai tartalom áll. Karácsony így vallott erről: „Mókáim csak vastag pokrócok voltak, amik fázékony valóságaimat óvták a meghűléstől”. 1935-ban jelent meg legnépszerűbb regénye a Napos oldal, melyből 1983-ban filmadaptáció készült Mihályfy Sándor rendezésében. Ezt követte 1940-ben az Utazás a szürke folyón. Ebben az időszakban Karácsony élete zsidó származása miatt rendkívül megnehezedett. 1944-ben a kolozsvári gettóból deportálták Auschwitzba. Feleségét az elmegyógyintézetben kezelték, ahol rövidesen meghalt, fiát pedig lelőtték a nyilasok. Családtagjai haláláról Karácsony Benő azonban nem értesült, 1944-ben a koncentrációs táborban meghalt. Utolsó regénye A megnyugvás ösvényein, a Napos oldal folytatása, 1946-ban jelent meg Kolozsváron.
Salamon László a haláltáborban találkozott utoljára Karácsony Benővel, így emlékezik vissza: „Amikor banális szavakkal hogyléte felől érdeklődtem, tétova tekintetű szemét rám szegezte és így szólt: – Készülök megírni az árnyékos oldalt. – Soha többé nem láttam viszont.”
„A gondolatok ritkán teremnek úgy, mint a sarkantyúvirág. Meg kell dolgozni érte, mint egy órabéres gépgyári munkásnak. Egy-egy csavart meg kell szorítani, a régi alkatrészekről el kell távolítani a rozsdát, és be kell futtatni valami könnyen megszerezhető nemesfémmel.”
Utazás a szürke folyón
Források:
Balogh Edgár (főszerk.): Romániai magyar irodalmi lexikon (2. kötet). Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, 1991.
Adamovits Sándor: A vécsi vár vendégei. Gyergyószentmiklós: F&F International Kiadó és Nyomda, 2005.
Karácsony Benő életrajza (https://ezer100.ro/arckepek/karacsony-beno/)
Karácsony Benő: Napos oldal (https://karacsonybeno.adatbank.ro/belso.php?k=8&p=66)
