„Hazát több módon lehet elveszítni,
eltéphetnek, vagy kényszerülsz magad
kivándorolni, de oly szörnyű egy sincs,
mint amikor a hazád megtagad.”
Haza
Wettenstein Oszkár néven született 1893. május 6-án Naszódon. Tanulmányait szülővárosában kezdte el, később a család Désre költözött, ahol apja tiszti- és törvényszéki orvosként dolgozott. Bárd Oszkár már gyerekkorában érdeklődött az irodalom iránt, első verse kilencéves korában jelent meg. Az olvasás és írás mellett a másik szenvedélye a hegedülés volt. Tizennyolc évesen már a kolozsvári Haladás című lap szerkesztőjeként dolgozott, első verseskötete (Bálványok, bilincsek) 1912-ben jelent meg. Érettségi után az apja hatására Kolozsváron az orvosi egyetemre iratkozott be, ezzel párhuzamosan hegedű szakra is járt. Már orvosként iratkozott be a bölcsészkarra, művészettörténeti és régészeti előadásokat hallgatott.
1914-től az Erdélyi Figyelő, 1916-tól pedig az Erdélyi Szemle szerkesztője. Utóbbiban versei mellett zenei műveltségét is megmutatta a hangversenyekről írt szövegeiben. Verseire felfigyeltek a nyugatosok is, az első világháború idején azonban egy időre elnémult. 1917-ben megkapta orvosi diplomáját, egy évet katonaorvosként dolgozott. A sebesültek ellátása mellett lelki támogatást is nyújtott, például búcsúleveleket írt. Ezek a megrendítő tapasztalatok mély nyomot hagytak az egyébként is érzékeny lelkű költőben.
A világháborút követően vidéki körorvosként dolgozik Rettegen, majd évtizedekig Galgón. Bár az irodalmi élet központjaitól emiatt eltávolodott, orvosi feladatai mellett is folytatta az írást, rendszeresen küldött szövegeket napilapoknak, irodalmi folyóiratoknak.
1920-ban Kolozsváron első hazai magyar darabként színre viszik a Halál és még több színművét. Ennek sikerét követően sorra jelentek meg és kerültek színpadra drámai művei (pl. Csoda, Sylvio lovag, A taposómalom). 1926-ban a Kemény Zsigmond Társaság tagja lett, ugyanebben az évben részt vett Marosvécsen az első Helikon-találkozón. 1933-ban az Erdélyi Magyar Írói Rendhez csatlakozott.
Drámai műveinek sikere ellenére, Bárd továbbra is lírikusnak tartotta inkább magát. 1924-ben kiadja verseinek gyűjteményét Mi lesz velünk? címmel. Költészetének hangsúlyos motívuma a bánat. Borongós hangulatú szövegeiben rendszerint megjelenik a félelem, a végzet. A korszak többi erdélyi költőjétől eltérően verseiben az erdélyi táj nem kerül kitüntetett szerepbe.
A fasizmus fokozódó térnyerése Erdélyben ellehetetleníti Bárd Oszkár életét és irodalmi munkásságát. Zsidó származása miatt 1941-ben felmentik orvosi állásából, művei visszhang nélkülivé válnak. Fia leventekiképzés közben egy balesetben meghal. E tragikus események sora miatt Bárd idegbaja súlyosbodik, többször kórházba is kerül. Végül 1942. december 19-én Désen öngyilkos lett, a galgói evangélikus temetőben temették el.
„Nem jóság ez, csak annak halvány póza,
lengés szelídre festett léghajón,
hát vallatom magam e csöndes órán:
az igaz Jóság eljön még vajon?…”
Az igaz jóság eljön még vajon?
Források:
Balogh Edgár (főszerk.): Romániai magyar irodalmi lexikon (1. kötet). Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, 1981.
Adamovits Sándor: A vécsi vár vendégei. Gyergyószentmiklós: F&F International Kiadó és Nyomda, 2005.
