„Aztán egyszerre a ritkuló törzsek óriás gárdistái közt, vén tölgyek kopasz koronája fölött elénkbe szökik a kastély. Ott áll meredeken, zömöken, szédítő tornyaival, mezítelen kariatidokkal, amelyekről leomlott a balkon. Aranyból szürkébe játszó, omlatag, régi falán, hunyorítanak a rostélyos, apró ablakok és lőrések fekete hasadékai. A vasrózsás, szúrós kapu kő szemöldökívén pedig ott az ős Kendi makacs jelmondata: »A jó várúr a béke ideje alatt a háborút készíti elő!« ”
A maros-vécsi kastélyban, Ellenzék 1926. február (47. évfolyam, 36. szám)
- október 2-án született Kolozsváron, Bródy Sándor író és Hunyady Margit színésznő törvénytelen fiaként. Gyermekkorában Budapesten anyja házában élt, akinek a sokoldalú alkotói tevékenysége inspirálóan hatott az ifjú Hunyadyra. Édesanyja halála után, apja magához vette, bevezette a kávéházi életbe, ahol az ifjú ráérzett az írásra mint életformára. Érettségi után titkári állást kapott a Bácskában, az itt megfigyelt vidéki dzsentriélet későbbi műveinek témájaként tűnik fel. 1909-ben öngyilkosságot kísérelt meg, mely következményeként sérült tüdeje hajlamossá tette a tüdőbajra. Erdélybe költözött, ahol újságírói pályáját egy riporttal kezdte az Aradi Közlönyben, majd a kolozsvári Ellenzék című lapnál dolgozott, ugyanitt novellái jelentek meg, majd első kisregényét is itt közölte 1923-ban Győzők és legyőzöttek címmel. A lap munkatársaként ismerkedett meg Kuncz Aladárral, akivel szoros barátságot kötött.
1926 februárjában riporterként kereste fel Kemény Jánost Marosvécsen, A marosvécsi kastélyban című cikkével megalapozta az abban az évben tartott első helikoni találkozó fogadtatását, melyről szintén tudósított. Azokat a marosvécsi alkalmakat, amelyeken részt vett, cikkekben dokumentálta.
1929-ben a Kemény Zsigmond Társaság tagja lett, első novelláskötetét Diadalmas katona címmel 1930-ban az Erdélyi Szépmíves Céh adta ki. Feketeszárú cseresznye című háromfelvonásos színdarabja nagy sikert aratott, innentől kezdve színdarabíróként több művel is jelentkezett. Az 1930-as évektől visszatér Budapestre, az elbeszélések és novellák mellett regényeket is megjelentetett.
Novelláit tartják a legsikerültebb alkotásoknak. Műveinek elbeszélője egy olyan nézőpontból szólal meg, amely a társadalmi osztályokon kívüli, így mindegyik réteg viselkedéséhez, értékrendjéhez, erkölcseihez kritikusan, sőt iróniával viszonyul. Gyakran a kisemberek sorsát ábrázolja, erősen kritizálva az előítéletek által meghatározott társadalmi normákat. Novellái – a mikszáthi prózához hasonlóan – anekdota jellegűek, hősei gyakran különcök. A humoros történetmondás mellett azonban az emberi sorsokat formáló külső körülmények és belső folyamatok megrajzolása is meghatározó szereppel bír.
Színdarabjaiban és regényeiben gyakran hiányzik a társadalom egyénre gyakorolt hatásának kibontása. Drámáinak derűs végkifejlete meghozta a közönség tetszését, ám hiányzik a lélektani mélység a cselekmény hátterében.
Családi album című alkotása önéletrajzi ihletésű, a gyermekkori emlékek felidézése mellett a századforduló kolozsvári és budapesti művészvilágának dokumentuma is.
1942-ben kiújult a betegsége, tüdőműtéten esett át. Legyengült szervezete nem tudott felgyógyulni, 1942. október 10-én Budapesten hunyt el.
„Bródy sajátság, hogy senki nem ragaszkodik közülük túlságosan az élethez. Sok tagjáról tudok a családnak, aki öngyilkos akart lenni, és még többről, aki sikeresen meg is ölte magát. (...) Hogy ezzel is kifejezzem apámhoz való családi hasonlóságomat, én is öngyilkossági kísérletet követtem el, ha jól emlékszem, tizenhét éves koromban. Ebben a »jól emlékszem«-ben nincs semmi hencegő nyegleség. Csakugyan egyre jobban elmosódik a dolog bennem. Alapjában véve nem volt nagy élmény. Úgy látszik, ez olyasmi nálunk, mint a fogzás vagy a himlő. Keresztülmegyünk rajta, aztán elfelejtjük. Vagy nem is felejtjük el? Megmarad bennünk a tett után is a hajlam? Gondolom, így igazabb a dolog.”
Családi album
Források:
Balogh Edgár (főszerk.): Romániai magyar irodalmi lexikon (2. kötet). Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, 1991.
Adamovits Sándor: A vécsi vár vendégei. Gyergyószentmiklós: F&F International Kiadó és Nyomda, 2005.
Hunyady Sándor, a bohém tollforgató (https://cultura.hu/kultura/hunyady-sandor-iro-135-eve-szuletett/)




